Most azt hiszed, nem tudok semmit,
És te oly sok helyen jártál, mert elvitt a hajó,
De hogy lehet, hogy én, ilyen tudatlan, szegény,
Megértem azt is, amire nincs szó… nincsen szó.

Most minden föld a tiéd, hogyha rálépsz,
Hisz élettelen, s birtokodba száll,
Én ismerem a fűt, a fát, a forrást,
Minden él, minden érez, csoda vár.

Mond, miért hiszed, hogy nincs más csak az ember?
És értelmetlen, minthogy másként él,
Ha lábnyomába lépsz egy idegennek,
Látod azt, mit nem hittél, hogy nem hittél.

Sűrű éjeken a farkas-dal a holdról szól,
A vadmacska a párja után sír,
És ha énekelsz, hát véled zúg a hegység,
Közben eléd hordja színeit a szél… közben eléd hordja színeit a szél.

Jöjj, kergetőzzünk ősi, szűk csapáson,
Jöjj, néked nyújtja száz kincsét a föld,
Jöjj, hemperegj egy gazdagabb világban,
Haszon nincs, minden néked nyújt gyönyört.

A zápor és a folyó édes testvér,
A gémek és a vidra jó barát,
És összetartó minden, ami itt él,
Körül járunk és a lángunk égig ér.

Égig érnek a platánok,
Soha ki ne vágd,
Akkor megtudod!

Csak úgy érted, hogy a farkas-dal a holdról szól,
A rézbőrű és fehér összeáll,
És együtt énekelünk mind a hegyek hangján,
Közben ezer színnel kápráztat a szél…

Akkor néked él a föld,
És csak néked tündököl,
Amíg élsz
Ezernyi színnel száll a szél.